AD(AKOZ)ÁS – dānaṁ
Az adakozás, adományozás sokkal több, mint a hagyományos értelemben vett adás. Természetünkké kellene hogy váljon a bármilyen mögöttes szándék nélküli adakozás. Az efféle adakozást a védikus szent iratok is magasztalják.
Manapság az adományozás alatt a régi, számunkra már nem szükséges vagy feleslegessé vált holmik elajándékozását értjük. Ez természetesen messze áll a szó eredeti jelentésétől.
A Taittiriya Upaniṣadban (1.11.3) ez áll az ad(akoz)ásról:
śraddhayā deyaṁ. aśraddhayādeyaṁ. śriyā deyaṁ. hriyā deyaṁ. bhiyā deyaṁ. saṁvidā deyaṁ.
Vagyis hittel, szívesen, önként adj; sose adj vonakodva, kelletlenül; a szerencsédhez mérten, bőséggel adj; alázattal, szeméremmel és félelemmel adj; baráti lelkülettel, jószándékkal és egyetértésben adj;
Amikor valakinek adsz valamit, akkor alázatosnak, szemérmesnek kell lenned. Alázattal, félő tisztelettel kell adnod. Nem szabad, hogy megjelenjen az ego. Tudással kell adnod, hogy a fogadó Maga Isten. Nem adakozol, hanem imádatot mutatsz be. Ezért a tradíció szerint az ajándékozásnál az ajándékozottnak magasabban kell lennie az ajándékozónál. És az ajándék felajánlása után imádnia kellene az ajándékozottat, mondva: voltál olyan kegyes, hogy fogadtál, ezért kérlek fogadd ezt az ajándékot is! Ha a cselekedetet nem formálod imádattá, akkor az rabsággá válik…
Hálával eltelve kell adni; úgy hogy az ajándékozott ne érezze magát kellemetlenül, zavarban, megalázva. Az ajándékozó ne fölényeskedjen, dicsekedjen vagyonával, és ne emlékeztesse az ajándékozottat annak szegénységére. Ha eldöntöttük, hogy valamit elajándékozunk, akkor annak értékével többé ne foglalkozzunk, adjunk jószívvel, mosolyogva. Mindenkinek azt kell adni, amire szüksége van; ilyen a jó ajándék. … az arroganciának, az álszenteskedésnek, a szkepticizmusnak, a tettetésnek, a rosszallásnak nincs helye az ad(akoz)ásban. … Még ha az ajándék jelentős is, az ajándékozónak akkor is félelemmel és igaz alázattal kell ajándékoznia, azt érezve, hogy az csupán egy semmiség a nagyobb ajándékokhoz képest, amit az idők során az igazi filantrópok tudtak adni. Az efféle adakozással a lélek meglágyul és megédesedik, amiből pedig erény sarjad, és az adakozás nem szül büszkeséget, hiúságot, és az ajándékozó nem gondol túl sokat erényes tettére.
A Bhagavad-gītāban Śrī Kṛṣṇa figyelmeztet bennünket, hogy az adakozás akkor nemes tett, a legmagasabb minőségű (sāttvika), ha az adakozó semmit nem vár cserébe, és nem személyes nyereség vagy büszkeség céljából ad; valamint ha az adakozás a megfelelő helyen és időben történik. Az adományozásnak mindig jó célt kell szolgálnia, és az adományozottnak hitelesnek kell lenni.
Az adományozás tekintetében a legjobb attitűd vagyis a sāttvikus formája, mikor úgy adunk, hogy nem kértek minket erre. A második legjobb attitűd (rajas), amikor szívesen adunk, miután megkértek minket. A harmadik legjobb érzület az adakozás tekintetében (tāmasikus adakozás), amikor vonakodva adunk, vagy mikor később megbánjuk tettünket, gondolva 'Miért adtam ilyen sokat? Adhattam volna kevesebbet is; kevesebbel is megúszhattam volna.'
Óvatosnak kell lenni, amikor adakozunk. Meg kell vizsgálnunk, hogy kinek és milyen célból adunk, mire fogják költeni az adományozott pénzt. Csak akkor adakozzunk, ha a cél erre érdemes, máskülönben az adomány pusztán kidobott pénz.
Források: Swami Sarvananda, Sri Nochur Venkataraman, Advaita Academy
